Noa, mákostésztás pofi, kurta farkinca, és csodaszép fülek. Nyáron érkezett Kelet-Magyarország egyik gyepmesteri telepéről, ahol éveket élt. Ott ahol nincs hétvégén önkéntesekkel séta, fűben szimatolgatás, csak a kennel van, csak egy szűk és zárt világ, a megszokott ingerekkel. Azt gondolnánk, hogy egy lelkileg megviselt kutya érkezik majd a menhelyre, és hát ez a gyönyörű legény teljesen rácáfol erre. Minden félelem nélkül indul velünk sétálni egy kis fotózásra, mintha mindig is pórázon sétált volna, nem rángat, nem húz, lazán jön mellettünk. Közben pedig szaglászik, megpróbálja beszippantani a mező izgalmas illat világát. Úgy figyel rám, mintha mindig is ismertük volna egymást, amint lehet azonnal hatalmas lendülettel bújik hozzám, hogy kontaktáljon, hogy megpróbálja bepótolni az eddig kimaradt törődést, simogatást, szeretetet. Ez a csupaszív legény csodaszép fekete bundában lakik, és ha figyel a világ rezdülésére, akkor megláthatjuk gyönyörű, égnek álló füleit is. Ha végre rátalál az igazi gazdi, akkor egy igazi energiával teli négylábú pajtása lesz neki, nem kell tartani az állandó kanapén ücsörgéstől, Noa még most fedezné fel a világot és ehhez kellő lendülete van.