Debi

Debi

Ivar: Szuka
Termet: Közepes
Szín: barna fehér
Bekerülési idő: 2021-07-01

Önkéntesünk leírása: Debi egy fehéres-zsemleszínű bull mama. Első sétánk kicsit nehézkesen indult, kifelé menet a kennelek között, hol ide, hol oda húzott, ugatott, mindennek és mindenkinek meg akarta mutatni, hogy ő a legény a gáton (illetve jelen esetben leányzó). Aztán amikor kiértünk, onnantól teljesen megnyugodott. Kellemes sétapartner, nem húz, nem akar loholni és nem is cikázik össze-vissza, szép tempósan, kiszámíthatóan sertepertél, szaglászik. A juti falatokkal érdekesen bánik, amíg nem tartom oda a pofija elé, addig rá se hederít, onnantól viszont örömmel elmajszol bármit.

Eleinte nem különösebben foglalkozott a jelenlétemmel, láthatóan nem olyasvalaki, aki csak úgy egy könnyen beenged bárkit a szívébe, azt bizony ki kell érdemelni, és akinek ezt sikerül elérnie, az roppant megtiszteltetve érezheti magát. 

A kinti találkozás fajtársakkal már messze sokkal nyugisabb, semmi feszkó, sőt mint a második sétán kiderült, ha kap egy kis időt ismerkedni, akkor még egy kis barátkozásra is vevő. Történt ugyanis, hogy Néróval és Tubával megpróbálkoztunk egy kis óvatos közeledésre és a kezdeti szaglászások és méregetések után, olyannyira jól ment a dolog, hogy Tubával még egy kis kölcsönös puszi-osztás is elcsattant a végére, úgyhogy ezek szerint csak egy kis időt kell adni neki az ismerkedésre.

Debi semmi esetre sem egy szokványos eset, a leendő gazdinak tisztában kell lennie vele, hogy nem fogja tudni hipp-hopp belopnia magát a szívébe, azért bizony meg kell majd dolgoznia, de ha ez sikerül, akkor egész biztosan kijelentheti majd, hogy Debi az Ő kutyája lesz és senki másé.

 

Örökbefogadom!