Tuba

Tuba

Ivar: Szuka
Termet: Közepes
Szín: ordas
Bekerülési idő: 2021-05-11

Egy fiatal, közepes méretű, ordas színű, németjuhász-keverék kislány került nemrég a menhelyre. Nem sokat habozott, máris nekiállt meghódítani a menhely dolgozóinak és önkénteseinek szívét. Elég, ha csak megközelítjük a kenneljét, rögtön ott van a kerítésnél és epekedve várja, hogy valaki kijuttassa a szabadba egy kis kalandozásra. Amint bemegyünk hozzá, majd kiugrik a bőréből, úgy örül, így aztán alig lehet ráadni a pórázt. Persze ez nem veszi el senki kedvét, így minden alkalommal kijut sétálni, amikor erre lehetőség van. 

Ha végre kikerülünk a menhely területéről, akkor mutatkozik meg igazán milyen kutya is Tuba. Az első 10 percben természetesen még ide-oda szaladgál, mint a legtöbben, de hamar lehiggad és onnantól fogva kitűnő sétapartnerré válik.

A többi kutyát már messziről, fülét hegyezve, szaglászva, óvatosan figyeli, de nem érződik semmilyen támadó szándék inkább csak kíváncsiság. Minden (is) érdekli, mindent alaposan megvizsgál, megszaglász, de ha kicsit meghúzom a pórázt már jön is tovább velem.

Nagyon okos, figyelmes kutyus, föl-fölpillant séta közben, nézi hogy hol vagyok/mit csinálok. Ha elkezdek futni ő is futni kezd, ha lelassítok ő is lelassít. Sajnos ezek a kiváló adottságai még egyáltalán nem voltak kiaknázva, érezni, hogy nem tanították még, nem foglalkoztak vele eleget. Játék közben is kicsit harapdál, de ha a leendő gazdi rászánja az időt és energiát, ezeken hamar túl fog lépni és cserébe egy imádnivaló, okos, szeretetteljes társat kap.

Az ilyen remek tulajdonsággal rendelkező és nagyon erős fajtajelleget mutató fiatal kutyák rettentő hamar gazdára találnak. Azt javaslom, hogy ha valaki szeretne vele megismerkedni, ne sokat várjon, mert már nem fogja megtalálni.

 

Örökbefogadom!