Állataink

születési idő

2017

bekerülés ideje

2025.01

méret

nagy

nem

kan

szín

fehér-fekete

Tyson

Tyson 8 éves, okos, jól szocializált, szobatiszta, ivartalanított nagyfiú, aki imádja az embereket, gyerekekkel élt és nőtt fel, tanítva, tréningezve volt, kézjeleket is ismer és azzal irányítható is. Szóval egy kész kutya, csak haza kell vinni és szeretni, de nagyon 🥰

Január elején, egy sétáltatós nap végén, egy autó állt meg a menhely előtt. Az autóból kiszálló „hölgy” mondta, hogy talált egy kutyát, olvastatott chipet, amiből kiderült, a kutya gazdis és Tysonnak hívják, de a chipben regisztrált telefonszám nem kapcsolható, ezért hozta el hozzánk. Gondoltuk Tyson is, mint oly sok kutya, a szilveszteri „égi háború” miatt futott világgá, hisz bundája ápolt volt, jól táplált és egyébként nyugodt. Bár ez utóbbi már gyanúra adott okot. A szilveszterkor elmenekült kutyák általában riadtak, zaklatottak. Az autóból első szóra kiszállt, bizalommal követte a „megtalálóját”, nyugodtan üldögélt mellette, miközben az ilyenkor szükséges adminisztrációt elvégeztük. Ezek is elgondolkodtatóak voltak. Eközben kiderült, hogy Tysonnal biztosan sokat foglalkoztak, hisz első szóra ment az „ül, pacsi, fekszik”.
A radarunk akkor kezdett el igazán jelezni, amikor az adminisztráció végeztével a „megtaláló” elindult a kijárat felé, Tyson pedig értetlenül, kétségbeesett tekintettel nézett utána. De aztán sorsába beletörődve jött velünk a kennelbe, nem hisztizett, de rendkívül szomorú volt. Nem hagytak bennünket nyugodni a jelek, nyomozásba kezdtünk. És lássuk be, a közösségi média azért sok esetben segítségünkre tud lenni. Még aznap este összeállt a kép, és naná, hogy Tysont nem találták, hanem az akkori „gazdája” adta le nálunk ezzel a kamu sztorival.
Most már tudjuk Tyson teljes, valós történetét. Az első, chipes gazdája, akivel évekig nagy nagy szeretetben élt, egyik napról a másikra olyan élethelyzetbe került, hogy Tyson érdekében azt a döntést hozta, hogy új családot keres számára. Mi tudjuk az okot, ezért nem is törünk pálcát a feje felett, kérjük, ti se tegyétek! Szóval hosszas keresgélés után, úgy tűnt, megtalálta a megfelelő otthont Tyson számára, egy igazi családot, apa, anya, gyerekek, akik egy ideig rendszeresen küldtek fotókat, szóval tényleg úgy tűnt, minden rendben. Aztán nem érkezett több fotó, élménybeszámoló, hiába kérte. Innentől már valószínűleg mindenki számára összeállt a kép. Az új, gazdinak semmiképp nem nevezhető család úgy döntött, megszabadul tőle, és a valóságot fel nem vállalva, hazugsággal, mások hülyének nézésével, szívtelenül tették mindezt meg. Szép példa egy gyermek számára, hisz még őt is magával hozta e „nemes” cselekedet végrehajtására.
Szerencsére Tyson jó idegrendszerrel rendelkezik, tőlünk pedig a lehető legtöbb figyelmet és szeretetet kapja, így köszöni szépen, jól van és nagy reményekkel várja új, és legfőképp végleges gazdiját, aki soha, de soha nem fogja őt cserben hagyni.