Stella
Stella a gyömrői kutyamentsvár felszámolásakor átvett kutyus,
„Bevallom, nekem sok kedvencem van a menhelyen, szinte az összes kutya 😄
De van köztük néhány, aki különösen közel áll a szívemhez, vagy azért mert bolondos, vagy azért mert kedves, vagy csak valami megmagyarázhatatlan okból. Stella mindez egyben: olyan örömmel fogad mindig, hogy rögtön mosolyra húzódik a szám. Osztja a puszikat ezerrel, az egész kutya annyira belead mindent a farkcsóválásba, hogy szinte látom amint a chi végigáramlik benne, és a végén kisugározza.
Pedig az azóta szerencsésen felszámolt gyömrői „menhelyen” még morgással fogadott engem is. Ez azonban csak az első közös sétáig tartott, már azalatt nyitott felém és elkezdte kitárni a szívét 😊
Kissé ugrabugra, de ezt a kis hibát megbocsáthatónak tartom. Staffbull és bullterrier biztos volt a felmenői között, az energiaszintje, viselkedése ennek megfelelő. Ugyanakkor a fenti fajták bújós, embercentrikus tulajdonságait maximálisan hordozza.
Egyedüli kutyának hirdették anno, de mi már kitapasztaltuk, hogy csak egy kicsit válogatós, azaz nem mindenkivel jön ki.
De a menhelyen már Jackkel is osztozott egy kennelen, és most Hankyvel lakik a 3-as kifutóban, és köszönik, jól megvannak.
Stella 4 év körüli, még ivaros tündérke, aki a szokásos feltételekkel – ivartalanítási kötelezettség, kinti-benti tartás, utánkövetés – várja, hogy megismerje a leendő Gazdit.
Látogass el hozzánk és szeress bele Te is !
Nekem ez kb. 5 percig tartott összesen 😍”