Amikor először megláttam, elakadt a szavam. Csillogó szemei, gyönyörű bundája, büszke tartása azonnal levett a lábamról. Nagyon kedvesen fogadott a kennelében és végig szépen tűrte, amíg hosszú perceken keresztül próbálkoztam a hámot rátenni.

És bár először a szépsége nyűgözött le, az együtt töltött idő alatt bebizonyította, hogy nem csak a külsője miatt különleges.

Séta közben egy meredek dombon lefelé tartva, váratlanul megcsúsztam. Átfutott az agyamon, hogy ha Lujza akkor megránt, egy szempillantás alatt a lenti bozótban találom magam. De nem így történt. Meglepetésemre azonnal megállt és fókuszáltan, óvón figyelt rám végig, amíg együtt épségben le nem értünk a domb aljára. Ez a gesztus nagyon meghatott. Ha egy ismeretlen emberrel, mint én így törődik, hogyan vigyáz majd arra, aki hazaviszi és a társul fogadja.

Séta közben értőn figyel az utasításokra és hallgat a vezetőjére. Útközben nem ugrált, senkire és semmire nem ugatott, sokkal inkább nyitott volt és érdeklődő.

Az árnyékban megpihenve az is kiderült, hogy szinte bármeddig képes élvezni a simogatást, ami nem csak neki esett jól, de az én napomat is bearanyozta.

Lujza egy kivételes vizslalány, aki türelmesen várja, hogy egy szép napon valaki eljöjjön érte és örökbe fogadja.