Borsodból a megmaradt kölykeivel mentett még félénk lány kutyus.

„Adél félénk, bátortalan, nagy lelki terhet cipel. Eddig nem merészkedett a menhely kapujától messzebb pár lépésnél, és amikor ma kinyitottuk az ajtót előtte sem tűnt úgy, hogy ez megváltozik. Pár bátortalan lépés után megállt, feszülten figyelt minden kis rezdülésre, percekig nem mozdult. Ami azonnal feltűnt, hogy nagyon szereti a figyelmet, a törődést és a kontaktot, a megerősítést, kedves szavak, bíztatás és simogatás formájában, így próbáltam hozzá közeledni. Apránként haladtunk, és előbb-utóbb Adél is mert kettőnél többet lépni, de az ismeretlen környezet továbbra is bizonytalanságban tartotta. Minden alkalommal, amikor mentünk egy picit, megdícsértem, leguggoltam hozzá egy méter távolságban, és türelmesen vártam, hogy odajöjjön, hagytam, hogy minden az ő tempójában történjen, és ez egy fontos tényező volt vele kapcsolatban. Végül kitartó munkával, türelemmel és sok-sok simogatással eljutottunk a bicikliútig, ott pedig együtt ünnepelt kutyus és sétáltató! Úgy éreztem, hogy ez lesz a mai közös sikerünk és elindultam vele vissza, és nagy örömömre az ismerős környezet magabiztosabbá tette, helyenként tempósan sétált a lábam mellett, a kapuhoz közelítve pedig már játszottunk is, ugrált, futkározott, persze csak visszafogottan, de láthatóan felszabadult! Ha elnyered a bizalmát és hagyod, hogy a saját igényei szerint fedezhesse fel a világot, hihetetlen sok szeretetet adhattok egymásnak!”